Schumacher: Néhány célunk már megvalósult idén
2012.08.14. 11:55, f1live
Michael Schumacher továbbra sem elégedett a Mercedes teljesítményével, de azt elismerte, néhány céljukat már teljesítették a 2012-es szezonban.
A Mercedes AMG Petronas pilótája töretlenül hisz a sikeres szereplésben.
Michael Schumacher a 2010-es visszatérése óta valóban most teljesít a legjobban. A hétszeres világbajnok azonban soha ezelőtt nem volt ennyire peches, így körülbelül 60-70 pontot veszített technikai okok miatt az első 10 versenyen.
Schumacher a Magyar Nagydíj csütörtöki napján őszintén beszélt erről:
„Nem igazán számítottam erre, de ilyen a versenysport és elvégre ez egy technikai sport. Soha nem lehetsz biztos abban, hogy célba fogsz érni. Ez csak akkor történik meg, ha az autóddal áthaladtál a kockás zászló alatt. Rengeteg példát láthattunk már arra, hogy egy verseny az utolsó métereken is eldőlhet.”
„Jól érzem magam, és egyértelmű, hogy teljesült néhány célunk az idei kiírást illetően, de az is nyilvánvaló, hogy még mindig nem tartunk ott, ahol lenni szeretnénk. Nagy lépést tettünk meg előre, de többet szeretnénk ennél, és bízom benne, hogy a megbízhatósági problémák már a múltat jelentik számunkra.”
„10 verseny még mindig hátravan a szezonból, szóval sok pontot szerezhetünk. A világbajnokságról nem beszélnék, mivel jelenleg nem vagyunk olyan helyzetben, hogy ezt megtegyük, de mindenképpen azért küzdök, hogy a Mercedes a legjobb három istálló között legyen. A mezőny nagyon szoros és kemény, szóval nem lesz egyszerű dolgunk, de tudhatjuk, hogy mennyi pontot vesztettünk el a leállások miatt.”
„Bízom benne, hogy Magyarország egy fordulópontot jelent majd számunkra, és a nyári szünetre egy jó eredménnyel a hátunk mögött utazunk el. Remek lenne.”