A magabiztosság képes-e legyőzni a pechszériát?2012.06.02. 13:43, f1racing
Nem győzök álmélkodni, milyen remekül kezeled a dolgaidat. Azokra a verseny utáni szörnyűséges pillanatokra gondolok, amikor rájössz, most nem kell felsétálnod a pódiumhoz.
Ha jól számolom eddig 154 alkalommal látogattál el oda. Így, mondhatni hozzászoktál, hogy ünneplő tömeg vár a parc fermében; mosolygó pályabírók veregetnek hátba; van ki elvegye a sisakodat; egy csomó öltönyös muki alig várja, hogy kezet rázhasson veled, mielőtt fellépsz a dobogóra, ahonnan tengernyi csodáló tekintet szegeződik rád.
És most mi van? Későn érkezel, és alig találsz parkolóhelyet a Mercedesednek. Miközben végig erődön felül teljesítettél a semmiért. Magányosan ballagsz a mérlegelésre majd kislisszansz…. a hátsó ajtón. Korábban zökkenőmentes átmenet képződött a dobogótól, az interjúkon át a médiaközponton keresztül, egészen a csapat főhadiszállásáig. Most pedig ki vagy téve a parc fermé és a lakókocsid között kószáló, megveszekedett médiahorda zaklatásainak. S ha már elkaptak, ugyan mit is mondhatnál nekik? Hiszen az eddigi rajt-cél győzelmek helyett önhibádon kívül beszorulsz a középmezőnybe, ráadásul ez az autó úgy kullogott az elmúlt évekbe, mintha Tiger Wouds pénzét vontatná maga után, s most meg már meg sem próbál végigmenni.
Jól tudom, motivációd továbbra is ezerszázalékos. Hiszen több mint 290 nagydíjjal a hátad mögött nem tennéd ki magad ilyesminek, ha nem tudnád biztosan, hogy van még esélyed visszatérni a csúcsra. De vajon egy magadfajta bajnokot mikor gyűr maga alá a sok verseny közbeni magányos visszaballagás a boxba vagy a verseny utáni mérlegelés a HRT-s srácokkal?
|