Mercedes: a csapat tökéletes munkát végzett2012.03.16. 11:06, motorsportal
Rendkívül elégedetten nyilatkoztak a Mercedes GP versenyzői az eső által megbolondított pénteki szabadedzéseket követően. A délelőtti gyakorláson Michael Schumacher a 3., Nico Rosberg pedig a 6. helyre hozta az ezüst autókat. Míg délután, a felszáradó pályán már a hétszeres világbajnok diktálta a tempót. Igaz Schumacher az utolsó pillanatban futotta meg az edzés legjobb idejét. Ezzel szemben Rosberg tempója csak a 9. pozícióra volt elegendő.
Michael Schumacher: „A mai egy jó kezdése volt egy remélhetőleg izgalmas szezonnak, ami számunkra egy biztató idénynek tűnik. Habár egyelőre még nem mennék olyan messzire, hogy magabiztosságról beszéljek, hiszen az időjárási körülmények túl vegyesek voltak ahhoz, hogy egyértelmű képet kaphassunk. Tudjuk, mire valók a pénteki edzések, és nem tudhatjuk, hogy a többiek mennyi üzemanyaggal köröztek. Másrészről viszont jó volt látni, hogy változó körülmények között is versenyképesek tudtunk lenni, és a kocsi könnyen kezelhető volt – így érzem.”
Nico Rosberg: „Elégedett vagyok azzal, ahogy a változó körülmények között elkezdtük a hétvégét. Sok tapasztalatot szereztünk a versenyre a két edzés alatt, tehát nagyon eredményes napot zártunk. Jól érzem magam az autóban, ami ma a legfontosabb dolog számomra. Szóval minden rendben ment, és nem ért minket meglepetés. Habár ezek között a körülmények között lehetetlen volt megállapítani, hogy a többiekhez viszonyítva hol is állunk. Szóval már nagyon várom a következő két napot.”
Ross Brawn: „Az időjárás miatt egyértelműen egy változatos napot zártunk. Ennek ellenére megfelelő munkát végeztünk különböző üzemanyagszinteken. Bár az összetett kép továbbra sem tiszta, Michael és Nico a két edzést követően elég boldognak tűnik az autóval kapcsolatban. Holnap, ha száraz lesz a reggel, már jobb rálátásunk lesz a dolgokra. Minden simán ment ma, ami a csapatot, valamint a brackley-i és brixworth-i gyárakban dolgozókat dicséri, akik nagyszerű munkát végeztek, hogy felkészültek legyünk az első versenyre. Szóval, legalább eddig minden rendben van.”
Norbert Haug: „Megfelelően kezdtük az új Formula-1-es szezon első péntekét. Michael jól érezte magát az új autónkban, akárcsak Nico. Mindkét versenyző a verseny szimulációkra koncentrált, eltérő taktikával, és mindketten közepes keménységű gumival mentek, mivel a csapat úgy döntött, hogy inkább megtart egy szett lágyat, a holnapi napra. A csapat ma tökéletes munkát végzett, ami jó kiindulási alap az új szezon kezdetén.”
|