Délelőtt még az 5. helyet autózta Schumacher, de délután több okból kifolyólag is csak a 21. helyet szerezte meg a német:
„Ez egy nagyon érdekes pálya kihívást jelentő vonalvezetéssel, és határozottan élmény menni rajta. Ahogy azt vártuk, az ideális ív mellet rendkívül poros, de a helyes ívet hamar felgumiztuk a nap folyamán”- mondta Schumacher.
„Reggel elégedett voltam az autó egyensúlyával, habár a ma délután nagyobb kihívás volt. Több okból kifolyólag sem tudtuk rendesen munkára fogni az autót, többek között a piros zászló miatt, így ennek következtében dolgoznunk kell majd az időmérős és a versenybeállításokon is.”